

bemutatkozás
Kik vagyunk?
Az Egyesületünk küldetése az állampolgárok tájékoztatása és tájékozódásának javítása, valamint a közjó szolgálata.
Egyik fő célunk a Pilis lakóival, különösen a fiatalokkal való kapcsolattartás és párbeszéd, valamint véleményük képviselete.
Bízunk benne, hogy az egyesületünk által végzett munka segíti Pilis városának fejlődését és a közösség életminőségének javítását. Köszönjük, hogy támogatják munkánkat, és reméljük, hogy a honlapunkon található információk hasznosak és inspirálóak lesznek.
eredmények
Mikre vagyunk a legbüszkébbek?
Az alábbi eredmények jól tükrözik az egyesület tevékenységeit és célkitűzéseit a sport, társadalmi részvétel, közösségi támogatás és helyi fejlesztések terén.

Kihívás Napja
közösségépítés
Az egyesület aktívan részt vesz a helyi közösség támogatásában és segítésében. Például a pandémia idején együttműködtünk más pilisi civil szervezetekkel és adományokat gyűjtöttünk, majd azokból tartós élelmiszer csomagokat állítottunk össze és szállítottunk ki több mint 30 családnak.
Emellett részt vettünk, mint társszervező, a Kihívás Napja 2023 szervezésében, ahol a közösségi kategóriában második helyezést értünk el. Ezen felül támogatjuk a játszóterek, sportparkok és szabadidő parkok fejlesztését és kialakítását városunkban.

Sportfejlesztések
Sportolási lehetőség
Az egyesület jelentős mértékben hozzájárult a Pilisi Labdarúgó Klub támogatásához. 2022-ben elkészült egy új öltöző épület és két nagypálya, melyeket TAO támogatásból valósítottak meg. Az egyesület segített a tárgyalásokban az önkormányzat és a labdarúgó klub között.
Továbbá, szabadtéri sportlétesítmények és játszóterek fejlesztésének elősegítésén dolgozunk, valamint részt vesznünk a városi sportfejlesztési tervek elkészítésében és javaslattételben.

Önkormányzati képviselet
közjó szolgálata
Az egyesület sikeresen indult a 2019. évi önkormányzati választásokon Pilisen. A választás eredményeként az egyesület 3 főt juttatott be a 11 fős testületbe, valamint egy külső bizottsági tagot is.
Az egyesület képviselői fontos szerepet vállalnak a köznevelési és ifjúsági ügyekben, a sport és szabadidős tevékenységek népszerűsítésében, valamint az ifjúsági tevékenységek támogatásában.
Emellett részt veszünk a város által szervezett ünnepeken.
aktuális
Legfrissebb híreink
Aktualitások az egyesület életével kapcsolatban.
Egy éve minden napom arról szól, hogy Pilisért dolgozhatok.Ma van egy éve, hogy László Attila Tibor polgármester úr megtisztelő javaslatára, a MEA …
Tisztelettel tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a PSAVE Csikós János részére a „Pilis Közszolgálatáért díj” adományozására tett javaslatot a képviselő-testület 2025. június 26-ai …