
Önkormányzati választás 2024
FELELŐSEN A VÁROSÉRT, PILISÉRT!
Pilis városának vezetéséhez tapasztalat és elkötelezettség kell. A várost a lakosokkal együtt kívánom fejleszteni és erősíteni. Meggyőződésem, hogy a változás és a fejlődés a lakosok összefogásával és közreműködésével valósulhat meg.
Amennyiben megkapom a bizalmat Pilis város vezetésére, akkor a Pilisi Sportbarátok a Városért Egyesület megválasztott képviselőivel a város érdekében a programomban felsorolt feladatok végrehajtására vállalkozom és a város szolgálatára jelentkezem.
Tisztelettel:
Mészáros József
magasépítő mérnök, polgármesterjelölt
Közösen építjük a jövőt!
Mit akarunk elérni?
Célunk, hogy Pilis egy élhető, jól működő és biztonságos közösséggé váljon minden korosztály számára.
Hatékony, átlátható önkormányzati munkát kívánunk megvalósítani, figyelembe véve a lakosság igényeit és velük folytatott folyamatos kommunikációt.
Programunk rövid és hosszú távú célokat tűz ki:
- Az önkormányzat működésének optimalizálása és fejlesztése.
- Közbiztonság, köztisztaság, környezetvédelem biztosítása új önkormányzati rendészeti szerv létrehozásával.
- Nyitott és átlátható önkormányzat működtetése.
- Pénzügyi stabilitás és takarékos gazdálkodás biztosítása.
- Közösségi normák betartása és kultúránk megőrzése.
- Minden korosztály érdekeinek képviselete és szociális hálózat működésének fenntartása.
- Hatékony városüzemeltetés és településfejlesztés.
- Kulturális és sportélet fellendítése.
Mindezeket azonban csak Önökkel együtt tudjuk elérni, amennyiben megtisztelnek bennünket bizalmukkal és szavazataikkal a 2024. évi önkormányzati választáson.
Tegyük együtt Pilisért!


KÖZÖSEN építjük A JÖVŐT!
Mit akarunk elérni?
Célunk, hogy Pilis egy élhető, jól működő és biztonságos közösséggé váljon minden korosztály számára.
Hatékony, átlátható önkormányzati munkát kívánunk megvalósítani, figyelembe véve a lakosság igényeit és velük folytatott folyamatos kommunikációt.
Programunk rövid és hosszú távú célokat tűz ki:
- Az önkormányzat működésének optimalizálása és fejlesztése.
- Közbiztonság, köztisztaság, környezetvédelem biztosítása.
- Nyitott és átlátható önkormányzat működtetése.
- Pénzügyi stabilitás és takarékos gazdálkodás biztosítása.
- Közösségi normák betartása és kultúránk megőrzése.
- Minden korosztály érdekeinek képviselete és szociális hálózat működésének fenntartása.
- Hatékony városüzemeltetés és településfejlesztés.
- Kulturális és sportélet fellendítése.
Mindezeket azonban csak Önökkel együtt tudjuk elérni, amennyiben megtisztelnek bennünket bizalmukkal és szavazataikkal a 2024. évi önkormányzati választáson.
Tegyük együtt Pilisért!
Bemutatkozás
Egyéni választókerületi képviselő jelöltjeink
A 2024. június 9.-ei önkormányzati választáson induló képviselőjelöltjeink:

Mészáros József
Mészáros József magasépítő mérnök vagyok.
Somogy megyében születtem. Pilist több mint három évtizede ismertem meg, amikor egy pilisi lánnyal, Mladoniczki Annával kötöttünk házasságot 1988-ban Pilisen. A családommal 2007-től élünk Pilisen, kettő felnőtt gyermekünk van.
A tanulmányaimat a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolán kezdtem és szereztem műszaki tiszti - magasépítő üzemmérnöki oklevelet. 1980-ban avattak hivatásos katonatisztté. A tanulmányaimat a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián folytattam és szereztem egyetemi szintű oklevelet.
21 évig szolgáltam hivatásos katonatisztként hazámat. Ezt követően 14 évig dolgoztam köztisztviselőként Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalában. Több mint egy évtizeden át vezető beosztásokat töltöttem be számos területen, nagy tapasztalatot szereztem az önkormányzati közigazgatásból. Az egész életen át tartó tanulás keretében szakvizsgát tettem általános közigazgatási ismeretek és önkormányzati közigazgatásból, valamint ingatlanközvetítő és közbeszerzési referens OKJ végzettséget szereztem.
5. éve vagyok Pilis Város Önkormányzata Kulturális, Szabadidő és Sport Bizottsága nem képviselő jogállású külsős tagja, ezért Pilis gondjait, problémáit, valamint a költségvetési helyzetét átlátom és ismerem. A közösségért és a településért érzett felelősséggel vállalom a képviselő jelöltséget.
Társadalmi felelősségvállalás keretében vezetem a Pilisi Sportbarátok a Városért Egyesületet elnökként 2019 óta.
A települési képviselői munkához tapasztalat és elkötelezettség kell. A várost a lakosokkal együtt kívánom fejleszteni és erősíteni. Meggyőződésem, hogy a változás és a fejlődés a lakosok összefogásával és közreműködésével valósulhat meg, mivel „Közösen építjük a jövőt”.
Köszönöm, hogy elolvasták bemutatkozásomat, kérem támogatásukat aláírásukkal, majd a szavazatukkal az önkormányzati választáson.

Weller Dániel
Weller Dániel vagyok 39 éves.
2017 óta élek Pilisen a családommal, feleségemmel és két lányommal. Több, mint egy évtizedig vendéglátásban dolgoztam szakácsként, később rendezvény szervezőként. Ezt a pörgős és igen kiszámíthatatlan hivatást tudtam leginkább magaménak mondani. Szerettem, mert mindig felvillanyoztak a rám váró tervek megvalósítása.
A csapatban együtt való munkához szükségem volt a probléma megoldó készségemre, a jó kommunikációra, a diplomáciai érzékemre. A szervezésben pedig fel kellett nőnöm, a komoly döntésekhez.
Viszont legnagyobb bánatomra egyre nehezebben tudtam összeegyeztetni a családdal, ezért a váltás mellett döntöttünk. Így lettem 2019 januárjától Pilisen postás.
Bármennyire is tartottam ettől a munkától, az emberek közvetlensége és bizalma, valamint, hogy mindennapjaik részévé váltam, hamar eloszlatta a kételyeimet.
Sokáig helyettesként dolgoztam, megismertem a város minden részét, sok lakóját. Az itt élőkkel való beszélgetések miatt rengeteg kapcsolatom alakult ki.
Ezért úgy érzem, otthonra találtam, beilleszkedtem. A Covid megterhelő ideje alatt végig dolgoztam, és ha lehet még inkább megerősített benne, hogy sokat számít az embereknek pár jó szó, vagy csak egy kis idő, amit rájuk tudok szánni a postai teendőim közben. Megváltoztatott a velük töltött idő.
Négy éve külterületen járok leginkább, ahol sok mindent láttam, tapasztaltam.
Rengeteg élethelyzettel találkoztam, jóval és rosszal egyaránt. Amik minden nap hatással vannak rám.
Problémákkal amire nincs érdemi válasza a városnak. Azt a bizalmat, amit kaptam a közösségtől, szeretném viszonozni.

Mészárosné Mladoniczki Anna
Mészárosné Mladoniczki Anna vagyok.
Itt születtem, itt jártam iskolába, itt élek, Pilis az én szeretett „szülőfalum”, igazi lokálpatriótának tartom magam.
Már nyugdíjas okleveles szociálpolitikus vagyok.
Szeretem az embereket segíteni, életkörülményeik jobbá tételében közreműködni, a közügyekkel foglalkozni.
Életszemléletemet a pozitív gondolkodás, az együttműködés és a segítőkészség jellemzi.
Megoldáspárti vagyok.
Fontos számomra a család, férjemmel 36 éve élünk boldog házasságban, két közös gyermeket neveltünk fel.
Több területen dolgoztam, így az egészségügyben, honvédelmi területen (MHSZ), pénzügyi-befektetési tanácsadóként életbiztosításokat értékesítettem (NN), majd szociális szakterületen az idősellátásban, családsegítő- és gyermekjóléti központban.
Folyamatosan tanultam, képeztem magam, az egyetemet is (ELTE) család mellett végeztem el.
Így széleskörű ismeretekre, szakmai- és munkatapasztalatokra tettem szert. Ezt a sokrétű tudást, élet- és munkatapasztalatot szeretném hasznosítani a képviselői munkában is, szeretett városunk fejlődéséért dolgozni Önökkel közösen.
Célom egy szerethető, élhető kisvárost, összetartó közösséget építeni, fejleszteni, ahol jó élni, ahová jó hazajönni.
Megválasztásom esetén szolgálatot, képviseletet vállalok!

Királymezei Ágnes
Aranyjelvényes igazságügyi pszichológus szakértő- független jelölt- igazi lokálpatrióta, aki itt született, itt él a mai napig. Egész életemben az igazságérzetem által vezérelve soha semmilyen pártnak tagja nem voltam.
Három szuper, sikeres gyermekem van és mindhárom az igazságszolgáltatásban dolgozik, nagyobbik lányom egyéni ügyvéd – fiam ügyvédi irodát vezet- kisebbik lányom pedig ügyésznek készül.
Az egész életemet végig tanultam, ELTE –( innen 3 diploma) - BME- SOTE- további rengeteg szakirányú végzettség. Aktív munkavégzésem nagy részében gyermekintézményben dolgoztam pszichológusként, de felnőttek ellátásában is bőven van gyakorlatom. 40 évemet a Ceglédi és Monori Nevelési Tanácsadóban- későbbi nevén Pedagógiai Szakszolgálatban dolgoztam le, ebből 14 évig voltam a Monori Intézmény igazgatója.
Több száz szakértői véleményt készítettem bíróságoknak, főleg gyermek elhelyezési perekben- de dolgoztam a titkos szolgálatoknál (NVSZ) is pszichológusként, jelenleg is fegyveres munkakörök alkalmasság vizsgálatára kijelölt szakpszichológus vagyok.
Dolgozom Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatban immáron 24 éve, a gyermekvédelem, az elsődleges jelzőrendszer képviselőjeként. Az országban Soprontól- Miskolcig számos helyen vizsgálom és szakvéleményezem a Szociális Intézményekben –Pszichiátriai Otthonokban az ellátottakat. A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara fegyelmi bizottságának tagjaként szintén az igazságszolgáltatásban, a bírósági eljárásokban tárgyalunk fegyelmi ügyeket.
Mindig is szerettem a hivatásom, amiben sok - sok sikert értem el, amire büszke vagyok. Hihetetlen mennyiségű tapasztalatot sikerült felhalmoznom az oktatás, a gyermekvédelem, az egészségügy, a szociális ágazat, az igazságszolgáltatás területén, amiből sokat tudnék kamatoztatni városunkban képviselőként is.
Mindig az emberi sorsok jobbá tételén dolgoztam, ez életem vezérfonala. Ezért is vállaltam el ezt a kihívást, a PSAVE támogatásával.
A város sikeresebb működése érdekében felajánlom a tudásomat, szakmai sokszínűségem, a megszerzett tapasztalataimat, a kapcsolatrendszereimet – mindezt a becsületesség és az igazságosság talaján állva, kitartással, elszántsággal és kellő empátiával tenném.

Szilágyi József
Szilágyi József vagyok.
Sokat gondolkodtam, induljak-e ezen a választáson, aztán családom, barátaim, gondolataim és tenni akarásom meggyőzött arról, hogy igen, mindenképpen.
Szeretem Pilist, az itteni embereket, ismerőst és kevésbé ismerőst egyaránt! 43 éve élek itt, igazi pilisinek, lokálpatriótának érzem, tartom magam. Itt volt az esküvőnk, ide született mindkét lányom, unokáim, itt volt az autószerelő műhelyem, itt épültem be a helyi egyházak közösségébe, ide köt minden.
Jelen pillanatban a Máltai Szeretetszolgálatnál dolgozom mentorként, ahol elesett (fogyatékos) emberekkel foglalkozom, többféle tevékenységi kört is ellátva. Szeretek segíteni, jobbá tenni magam körül a világot, meghallgatni az embereket mert ez nagyon fontos rohanó, én központú, anyagias világunkban.
A 4. sz. egyéni választókerületben indulok, és mondhatom, ismerem az itt élőket. A város középső sávjában lakunk. Megvannak a sajátos problémáink, ezekre kellene együtt keresni a megoldást. Mivel itt élek megtalálható szeretnék lenni! A szó szoros értelmében képviselő! Minden körzetünkben lakóé! Fiatalé, idősé, mindenkié, világnézettől, pártállástól függetlenül. Bennünket az köt össze, hogy Pilisiek vagyunk, lakótársak vagyunk!
Kérem, ha jónak látja, hogy együtt tegyünk meg mindent lakóközösségünk érdekében, tiszteljen meg szavazatával, garantálom, hogy nem fogja megbánni.

Kerepeszki Zoltán
Kerepeszki Zoltán vagyok, 49 éves tősgyökeres helyi lakos.
Déd- és nagyszüleim is pilisiek voltak és szüleimmel gyerekkorom óta itt élek, jelenleg pedig feleségemmel együtt neveljük 2 gyermekünket szeretett településünkön. A Pilisi Sportbarátok a Városért Egyesület (PSAVE) színeiben indulok a 2024-es önkormányzati választásokon az 5.sz. választókerületben.
A magánéletben egy cipőkereskedelemmel foglalkozó cég értékesítési vezetője vagyok, emellett a Pilisi Labdarúgó Klub utánpótlás vezetőjeként és edzőjeként tevékenykedem kisvárosunk közösségi életéért. A sport és a futball gyermekkorom óta az életem része. A Pilisi KSK-ban kezdtem el focizni 12 évesen, majd a Szent István SE és a Monori SE csapatai után 32 évesen visszatértem a Pilisi LK-hoz, mivel hazahúzott a szívem, hogy a szülőfalumat képviseljem és ott érjek el maradandó sikereket.
Minden csapatomnál csapatkapitány voltam, most pedig a 150 játékost foglalkoztató helyi egyesület aktív sportvezetője vagyok, ahol a gyermekek szüleivel és a szurkolókkal is jó a viszonyom. A cipőértékesítési munkám lévén is közel 100 céggel, egyéni vállalkozóval vagyok napi üzleti kapcsolatban. Így elmondhatom magamról, hogy szeretek egy közösségért dolgozni és tenni azért, hogy azok jól és hatékonyan is működjenek.
Önkormányzati képviselői megválasztásom esetén is hasonló célkitűzéseim vannak. Szeretném, ha Pilis egy jól működő kisvárosi közösség lenne és kortól függetlenül szeretnének itt élni a lakosai. Leendő munkám során elsősorban a helyi szabadidős és egyesületi sportélet fellendítése a célom minden korosztály számára. Családos emberként és a Pilisi LK utánpótlás vezetőjeként fontosnak tartom, hogy gyermekeink sportoljanak és egészséges testi-lelki életet éljenek, ehhez szükségünk van olyan életterekre ahol ezt megvalósíthatjuk.
Természetesen a PSAVE programjának és a pilisi lakosok mindennapos kollektív, társadalmi életéhez kapcsolódó feladatok megoldásának teljes körű támogatásában is számíthatnak rám.
Építsük közösen és tegyünk együtt PILIS jövőjéért!
Kérem támogasson képviselői jelölésemhez szükséges aláírásával és június 9-én pedig szavazzon rám!

Biró Ibolya Judit
,,Valódi képviselet! Őszinte, hiteles tájékoztatás.”
Biró Ibolya vagyok.
Pilisen élek születésem óta, igazi lokálpatriótának tartom magam. Lakóhelyem mindig ebben a választókerületben volt, jól ismerem az itt élők gondjait és problémáit.
Pedagógusként több mint 40 éven át voltam napi kapcsolatban a pilisi gyerekekkel és szüleikkel. Tevékenyen vettem és veszek részt a város közéletében, 2019. évi választásokon elnyertem a 6. körzet választóinak bizalmát, képviselőjük lettem. A képviselő testületben a Köznevelési és Ifjúsági Bizottságot vezetem. Elsősorban a gyermekekért, fiatalokért, életkörülményük javításáért, az ő városban tartásukért igyekszem mindent megtenni. Számomra mindig a gyerekek egészsége, fejlődése, jóléte volt az elsődleges szempont.
Pártfüggetlenként jó kapcsolatot alakítottam ki civil szervezetekkel és egyesületekkel, jó a munkakapcsolatom képviselőtársaimmal, mert meggyőződésem, hogy csak összefogva, a város érdekeit szem előtt tartva érhetjük el céljainkat. Fontosnak tartom a testületben: a szakmaiságot, amely elsősorban tudásra és tapasztalatra épül, a konstruktivitást, a kompromisszumokra való képességet, az együttműködést és a nyilvánosság bevonását.
Amennyiben bizalmukkal megtisztelnek, továbbra is képviselem választókörzetem érdekeit, fejlődését a város érdekeivel összhangban. Nem ígérek, VÁLLALOK!
Kérem szavazzon rám!

Csikós János Ádám
Kedves Barátom!
Csikós János vagyok, ez a város születésem helye, igazi lokálpatriótaként itt élek évtizedek óta, szerető családommal, itt vállalkozom és gazdálkodom.
Tanulmányaimat itt kezdtem Pilisen, majd a monori József Attila Gimnáziumban folytattam, s azt követően az Egri Tanárképző Főiskolán és a Rendőrtiszti Főiskolán végeztem. Itt a korszerű műveltségből és a szakértők foglalkoztatásából írtam szakdolgozataimat. Iskoláim is neveltek a sportban és a küzdelmes közösségi életben a legnagyobb feladatok megoldására alkalmassá.
Az önök bizalmából vagyok ma is önkormányzati képviselő. E nemes feladat folytatására készülök a jövőben is. Az elmúlt több, mint két évtizedben polgármesterként, majd képviselőként – számos cikluson keresztül képviseltem, szolgáltam, küzdöttem a város ígéretes jövőjéért. Az Önök problémáinak megértése és megoldása a feladatom. Észrevételeikkel újragondolt programot kínálok, melynek részleteit a további tájékoztatókban ismerhetik meg.
Vállalom a múltban, a jelenben és a jövőben végzett feladatokért a felelősséget. Köszönetet mondok a támogatásért - s kérem azt a jövőben is - mint ahogy az történt korábban, például az alábbiakkal kapcsolatban:
- A várossá avatás érdekében,
- A közszolgáltatások terén elért eredményekért, mint a vízi közművek kiépítése, s a középületek építése, rekonstrukciója kapcsán:
o Bölcsőde építése
o Óvoda, városháza, s a könyvtár felújítása
o Művelődési központ létrehozása
o Sport központ kialakítása kapcsán.
Szavazata bizalom, a jövőbe vetett hit, amelyből merítek, s erőt ad.