

bemutatkozás
Kik vagyunk?
Az Egyesületünk küldetése az állampolgárok tájékoztatása és tájékozódásának javítása, valamint a közjó szolgálata.
Egyik fő célunk a Pilis lakóival, különösen a fiatalokkal való kapcsolattartás és párbeszéd, valamint véleményük képviselete.
Bízunk benne, hogy az egyesületünk által végzett munka segíti Pilis városának fejlődését és a közösség életminőségének javítását. Köszönjük, hogy támogatják munkánkat, és reméljük, hogy a honlapunkon található információk hasznosak és inspirálóak lesznek.
eredmények
Mikre vagyunk a legbüszkébbek?
Az alábbi eredmények jól tükrözik az egyesület tevékenységeit és célkitűzéseit a sport, társadalmi részvétel, közösségi támogatás és helyi fejlesztések terén.

Kihívás Napja
közösségépítés
Az egyesület aktívan részt vesz a helyi közösség támogatásában és segítésében. Például a pandémia idején együttműködtünk más pilisi civil szervezetekkel és adományokat gyűjtöttünk, majd azokból tartós élelmiszer csomagokat állítottunk össze és szállítottunk ki több mint 30 családnak.
Emellett részt vettünk, mint társszervező, a Kihívás Napja 2023 szervezésében, ahol a közösségi kategóriában második helyezést értünk el. Ezen felül támogatjuk a játszóterek, sportparkok és szabadidő parkok fejlesztését és kialakítását városunkban.

Sportfejlesztések
Sportolási lehetőség
Az egyesület jelentős mértékben hozzájárult a Pilisi Labdarúgó Klub támogatásához. 2022-ben elkészült egy új öltöző épület és két nagypálya, melyeket TAO támogatásból valósítottak meg. Az egyesület segített a tárgyalásokban az önkormányzat és a labdarúgó klub között.
Továbbá, szabadtéri sportlétesítmények és játszóterek fejlesztésének elősegítésén dolgozunk, valamint részt vesznünk a városi sportfejlesztési tervek elkészítésében és javaslattételben.

Önkormányzati képviselet
közjó szolgálata
Az egyesület sikeresen indult a 2019. évi önkormányzati választásokon Pilisen. A választás eredményeként az egyesület 3 főt juttatott be a 11 fős testületbe, valamint egy külső bizottsági tagot is.
Az egyesület képviselői fontos szerepet vállalnak a köznevelési és ifjúsági ügyekben, a sport és szabadidős tevékenységek népszerűsítésében, valamint az ifjúsági tevékenységek támogatásában.
Emellett részt veszünk a város által szervezett ünnepeken.
aktuális
Legfrissebb híreink
Aktualitások az egyesület életével kapcsolatban.
Új lendületben Pilis: Fejlesztések, átláthatóság és közösségépítés a város élén Három pilléren a jövő Piliséért Pilis városa az elmúlt időszakban új irányt …
Örömmel jelentjük be, hogy Pilisen hivatalosan is megnyílt a Gerje Szabadidőpark – egy modern, akadálymentesített közösségi tér, amely minden korosztály számára kínál …